Sokáig nem hittem, hogy létezik tökéletes szépség ebben a világban,aztán egy április nap rájöttem, hogy van. A tavasz kedvencem, eső után, a fűkatonák szelíden meghajolnak lábunk alatt,és szól a madárdal, nyílnak a virágok, és az erdő friss illata száll,és akkor közel érzed magadhoz a Teremtőt,és akkor megláttam Őt. A sötétbarna haját, amiből rengeteget hordott, a napszemüvegét, a baseball sapkáját, a pólóját, amely rásimult a testére,és az alkatrát díszitő nonfiguratív ábrát,és első gondolatom az volt,hogy ezt a fickót biztos a midikloriánok nemzették

S akkor megállt, feltolta a napszemüveget...és azok a kék szemek...mint egy tó, egy ég, egy tükör..egy. és magam láttam benne,és az Édenkertet,és akkor úgy hittem, hogy az úr ilyennek teremthette ádámot is. és akkor megszólalt

-Te vagánynak tűnsz nekem,és én bírom a vagány csajokat, akik lazák. Te meg itt ülsz felhúzott lábbal kapucniban,és  nem törödsz semmi mással. Meg olyan cuki arcod van.

-Köszönöm, te is jól nézel ki.

-Ugyan, kedves vagy.)

Akkor már szemügyre vettem divatosan kiszakadt farmerját is, aminek a zsebébe süllyesztette a kezét,plusz ott állt előttem terpeszben..

és beszélgettünk,és megdícsérte a számat,hogy váo milyen szép..

én meg magamban az ódát mondtam, hogy ahol én fekszem az az ágyad...

Ő volt az áprilisi fiú, aki napsugár létrán jött hozzám, akinek belemerültem a szemébe, aki a legjobb énemre hasonlított.