Vele akkor ismerkedtem meg, amikor november volt. az a hónap, amikor már messzire szállt az ősz aranylása, amikor már nem ragyognak a színes falevelek, és még nem érkezett meg a tél ezüst csillogása. amikor hideg van, eső, köd, és összehúzodnak a kabátok, és várják a szebbet..akkor találkoztam vele, a szőkeségéve, a kék szemével,és azzal a pihe-puhasággal amit árasztott,és azzal amki emögött rejlett. A cukiságával hódított..a kiskutyájával, amihez alkalmazkodott a tekintete. És persze a benne rejlő huncutsággal,amit annyira ártatlanul tudott művelni. A parton ültem,és néztem mint Józsefattila,mikor odaült mellém,és csininek hívott,és megkérdezte nem fázom e,mert felmelegítene. Olyan volt mint egy előrehozott karácsony, mint amikor kinyitod a mézeskalácsos dobozt,és elcsensz belőle. Olyan volt mint egy pihe-puha plüssmackó,bár valahol kemény volt,de az is nagyon kellemesen kedves volt.
