Ott ültünk mindannyian a szűk előadóteremben, és folyt rólunk a víz,mert Marcsika nem engedte kinyitni az ablakot. Utáltuk,meg az egész napot,hogy nem otthon lehettünk,hanem itt kell szenvednünk. És akkor fellépett az emelvényre,és levendula illat töltötte be a termet,és sötétszürke öltönye rásimult a testére...el is képzeltem hamar pucéran,és elégedett voltam az eredménnyel. És a hangja, igen ahogyan mondta, hogy konkurencia, meg növekedés. Mint amikor az Úr szólt Mózeshez a csipkebokorból. Mikor végzett hevesen tapsoltam, sőt még fel is álltam. aztán a büfében találkoztunk újra, én éppen elakartam venni egy lazacos szendvicset,mikor ő is ugyanazt akarta elvenni,és a kezünk összeért. Szívem repesett és remegett,és amikor a kezembe nyomott egy cetlit,hogy este vár a szobájában,ó akkor végleg belezúgtam. És mikor ajtót nyitott a flanel pizsomában akkor éreztem ő az igazi.