Gyakran tünődtem azon, hogy miért mentem bele akkor azon a tavaszi délután ebbe az egészbe, hogy miért nem menekültem el hátra sem nézve? A legegyértelmübb válasz az lett volna, hogy túlságosan vonzó volt, és én elvesztettem az eszem, hogy aztán mindenféle örültségeket csináljak....de ez nem vallott rám...mindig is volt bennem valami zavaró józanság..sosem csináltam semmi olyat, amit tagadnom kellett volna..és nem ő volt az első olyan férfi, aki szívesen belemerítkezett volna abba, amit látott bennem. 16 éves korom óta nem tudtam úgy bemenni bárhová hogy ne kapták volna fel a fejüket, hogy ne terjesszenek rólam pletykákat...Volt, hogy az együttléteink után még maradtunk kicsit, ilyenkor szerettem nézni, nézni az arcát, a haját ami beakart barnulni, de aztán pár lépésre a céltól meggondolta magát..volt, hogy észrevette, és olyankor mindig odahúzott magához,és nem csináltunk semmit....akkoriban azt hittem, hogy ez a szerelem, a lebegés..csak évekkel késöbb jöttem rá, hogy nem, hogy ez nem az, és nem ez a boldogság, ez csak illúzió...Persze könnyű volt minden, egyszerű.....valójában szerencsés voltam, szerencsés,mert én csak a jó oldalát ismertem meg...én sosem láttam  a fáradtat, akinek be kell fizetnie a számlákat....akinek problémái vannak, aki beleragadt a családfő szerepébe...szép vagy mondogatta, tudom feleltem. Ilyenkor mindig kiment az erkélyre, és bámult maga elé. Nem láttam bele a fejébe, de tudtam, hogy ott legbelül nincs semmi romantika, ott csak vágy van, ott az üzenetek vannak, az ahogyan kiélvez belőlem mindent. Igazából ma sem tudom, hogy miért mentem el akkor abba a parkba, abban a sárga rövidnadrágban és kék csíkos felsőben, hogy miért nem rohantam el, akkor amikor végig fogdosott, amikor csillogtak a szemei. Nem. én akkor ott maradtam, és hagytam. Nem szerettem, akkor azt hittem, hogy igen, de nem, csak vonzódtam hozzá, ahogy én is vonzottam őt. Ha láttak minket, ahogyan sétálunk egymás mellett szigorúan nem kézenfogva, akkor talán arra gondoltak, sőt biztos hogy itt van két fiatal ember, hogy milyen szépek együtt....és azok voltunk. Nem tudom, hogy miért voltam vele, és azt sem, hogy miért ért véget...nem szakítottunk, nem váltunk el csendesen, csak elmúlt...nem találkoztunk, nem kerestük egymást. Semmi sem maradt az egészből, nincsenek emlékek, és egyébként is el jött az ősz, és akkor az az ősz adott valamit, ami megváltoztatta az életem, csak akkor ezt még nem tudtam.