asikerutjain

asikerutjain

Friss fenyőág

2017. december 08. - PeniValdes

Áthívtam a lányokat és Tomikát kézműveskedni. Tomi szorgalmasan ragasztgatta a fenyőtobozokat meg a szalagokat,és vágta a hóembereket,és közben még arra is volt ideje, hogy csapja a szelet a lányoknak, akik természetesen kuncogva élvezték a figyelmet. Én addig teát főztem, meg fahéjas sütit sütöttem. Tomi haja kicsit hosszabb volt a szokásosnál, azon gondolkodtam,hogy ha szélviharba kerül, akkor az majd belekap a hajába,és akkor...Barni elment, azt mondta,hogy fut egyet,hogy kiszellőzzön...

Este lett, téli este, szállingóztak a pelyhek a nagy dunnából,és elmentek a lányok. Tomi maradt még.Azt mondta,hogy ragaszt még pár rénszarvast. Én közben elmostam a tányérokat..

-Maradj itt éjszakára-álltam egykori barátom elé

-Félsz egyedül?-emelte rám zöldes szemét

-nem tudom-suttogtam-de Barni nem jött még haza..

-Szívesen maradok, hamar összedobunk valami  kaját, filmezünk,aztán alvás..

és így tettünk, összedobtunk egy pizzát, megnéztük a Mamma Miát..aztán elaludtunk.

-Barni még nem jött haza-mondta Tomika, miközben begombolta a nadrágját.

Felültem az ágyon, a pizsamám félrecsúszva..a szemem csipás

-Szerintem bement dolgozni-suttogtam..Nekem is be kéne menni

-Nekem jobb ötletem van..mi lenne ha ketten eltöltenénk egy vidám napot?

Tomika akkor már felvette a pólóját is, sőt már a cipőjét is,és engem nézett és várt.

 

 

Pita a piton

Veszek neked egy állatot-szólt barni miután hazajöttünk a fahéj túrából-hogy tudd gyakorolni a gyereknevelést és gondoskodást. Egy kutyára vagy egy macskára gondoltam..esetleg egy nyúl,végső esetben egy tenegerimalac.

-Én már rendeltem egy pitont-vágtam közbe,és megkavartam a kurkumás vöröslencsét

-De miért pont egy pitont?-értetlenkedett Barni...

- Sajnos a fekete mamba már elfogyott-feleltem,és szecsuáni borsot kevertem az ételbe.

-És hol fogjuk tartani???

-Szerintem el fog férni, elég nagy ez a ház-nyugtattam meg.

És megérkezett a piton,akinek a Pita nevet adtam,és elhelyeztem a ház keleti felében.

Barninak onnantól már kettőnkről kellett gondoskodni,ami ellen megpróbált ellenkezni,mire megjegyeztem,hogy egy gyerek is elég sokba tud kerülni,mire azzal próbált visszavágni, hogy az nem nő több méterre. Pita egyébként filozófus lélek.

Barni aztán egy nap beállított egy kutyával..olyannal aminek lóg a füle,és barna. Úgy döntöttem Alfréd lesz a neve,bár Barni szerint szuka. Északra tettem,és kitábláztam. "Pitonoknak tilos a bemenet"

Így éltünk négyesben,aztán egyszer olvastam,hogy az Állatkert szívesen lát adományokat. Akkor megfogtam Pitát és elvittem az Állatkertbe, ahol az adománybefogadó néni el akart ájulni,és azt hebegte, hogy ők élelemre gondoltak,meg a majmoknak játékra. De azért elfogadták Pitát,aki most ott él. Alfréddal gyakran sétálunk arra.

Fahéj

bekuckóztunk a házba,és kiragasztottam az ablakra a rénszarvasokat,hogy mégiscsak érezzük,hogy lassan ránk tör a karácsony. Olvastam..hat férfi,aki megteremtette a modern autóipart...imádom ezt a könyvet..még kamaszként olvastam először..és nyűgözött le....Barni is olvasott..Hogyan szerezzünk szálkás izomzatot...hát nyúljál bele egy gyalulatlan fába..aztán lesz szálka..Barni nem fogadta meg eme tanácsom..

- lefoglaltam hétvégére egy szobát..itt ni-és felém nyújt egy prospektust..

A Maharadzsa Kincse Hotel..olvasom..Lépj be india rengetegeibe..na és kobra is van?..filozom..aranyfolyó..fahéj masszázs...

-Rendben..tőlem mehetünk....

Úgyhogy péntek délután bepakoltunk..vagyis Barni bepakolt a kocsiba,és melléültem,aztán elvezetett a Maharadzsához..néma csendben..szerintem nem is vett levegőt.

De végül megérkeztünk,és az első benyomásom az volt,hogy ez a hotel olyan akart lenni mint a Taj Mahal..ami bizarr,mert az egy síremlék..

Mindenesetre bementünk,és elfoglaltuk a 421-es szobát, ahol volt egy hatalmas franciaágy..gondolom Maharadzsákra tervezve..és olyan illat volt,mint ha pár perce borult volna ki a kurkuma. 

- Lemehetünk úszni egyet a folyóba..-mondta párom,mire én igent bólintottam..

Az arany folyó,tényleg folyt,és arany volt,mert arany csempével volt kirakva...és Barni tényleg úszott..mnint egy tigriscápa.én meg csak áztattam magam,mert minek csapkodjak, ha itt a nyugalom szigete....

Később vacsora is volt, ahonnét a hálószobába mentünk..próbáltam Barnit átkarolni,hogy érezzem hogy milyen erős,de lefejtett magáról..mondván,hogy így nem kap levegőt..

Akkor elhatároztam, hogy beszerzek egy pitont

 

tél

Szeretem a telet, a hóesést, a jeget. Barni nem szereti, szerinte a nyár jobb..persze mert akkor ledobálhatja a földre a pólóit,és megtöltheti a szobát a férfias testszagával..meg mutogathatja a rárajzolt nagymacskát.

De ahogy leesik az első hó..a csórikám ott nyafog a kanapén..hogy

-Most mit csináljak..

ajánlottam hogy együtt a takaró alatt nézzünk filmet..de nem volt vevő rá..akkor mondtam, hogy egy közös pudingfőzés is jó lenne..de erre mondta,hogy ő nem eszik pudingot..akkor elkezdtem kigombolni az ingem..de erre meg kiment a fürdőbe, ahová beszorult...én meg elmentem Tomikához, mert ő szereti a telet..van neki sapkája, ami alól kilátszik a haja, és a fagyban szinte világít a szeme, plusz tud korcsolyázni..és múltkor kimentünk a jégre,és ott azt játszottuk, hogy műkorcsolyázunk, aztán elmentünk kürtöskalácsozni..és jókat dumáltunk..

Mire hazaértem Barni kiszabadult a fürdőből,és nem volt rajta ruha..semmi ruha. úgyhogy nézhettemaz indákat, meg a köztük megbúvó nagymacskát..

- nem tudom bekenni a hátam közepét..nyújtotta felém az őserdei recepttel készült mocsárszínű krémjét

Aztán lefeküdt aludni,én meg felhívtam Tomikát..aki elmondása szerint kék boxeralsóben ült,és nagyon örült....én is örültem neki,és megígértem,hogy küldök magamról képeket,ahogyan a pöttyös szettben ülök az asztalon..

gyertyák

vettem gyertyákat...zöldet,kéket és sárgát..meg egy plüssmedvét..alig fért be az ajtón. a gyertyákat végigraktam a bejárati ajtótól egészen a hálóig,ahol leültettem a medvét.és én felvettem a hímzett bodym. beraktam zenét,és vártam...közben este lett..feljött a Hold..és végre zaj

-na tudod a szobába van a térkép,amiről múltkor beszéltem neked..várjál

és akkor benyitott...Barni és Tamás..

-Jól áll ez a ruha...vigyorgott rám Tomi

-Miért vagy így öltözve-kérdezte Barni, aztán kivette a fiókból a térképet

-nem tudom,de nekem bejön-piszkálta a haját Tomika

-van valami vacsora-érdeklődött Barni

-persze a hütőben...gomba.

-Amig eszel,én itt bent maradok-ült mellém Tomi

Barni kettesben hagyott haverjával..aki oda feküdt mellém..és kigombolta az ingét..

-na megmasszírozol?

-Barni ekkor jött vissza...

-Öltözz fel..megfázol

 

Közös este

Aztán hazajött a párom is...le volt izzadva,mint egy ló legelés után...le dobta a pólóját a szőnyegre

_Lezuhanyzom..

Hát jó zuhanyozz...20 percig sikálta magát...aztán 10 percig öltözködött..aztán végre kijött. Akkor én már az asztalon ültem és a kést bevágtam az asztallapba.

:Mi a mai vacsora?-kérdezte

-Padlizsánt készítettem édesburgonya gombóccal

Leült,és befalta..én közben játszottam a nyaklánccal,és elé toltam a lábam..észrevette hogy idegen ékszerem van.

-Ez meg kitől?-szemöldöke fura alakzatokat vett fel,és a keze idegesen ment fel egészen a combomig..persze előtte nem törölte meg,úgyhogy padlizsános lettem..de sabaj majd este leeszi.

-Tamás adta,itt volt délután..evett, beszélgettünk...

-Te megcsaltál..nem kiabált, csak csendesen nézett a bociszemekkel...

-Honnan veszed ezt? hagyjá már ezzel..mondom,hogy csak beszélgettünk

-nem tudom, nekem nem tetszik ez...de te tudod ..

-Ne már, minden vasárnap itt kajál, sőt szinte itt él..és te koömolyan most vagy féltékeny? ne már..és leugrottam,hogy a mosogatóhoz menjek...és akkor

és akkor felém repült egy tányér..szerencsére elkaptam reptében..keményen ahogy kell,és a kést visszadobtam..beleállt a szekrénybe.

-te nem vagy normális...

te sem..jó,hogy nem a herendit dobálod...komolyan..

holnap visszaadod ezt a nyakláncot..

nem adom vissza..menj inkább lefeküdni.....

nélküled nem megyek...

 

nyaklánc

Tehát éldegéltünk...így hármasban vasárnaponként. Barnabás sokat olvasott nekem arról,hogy miként tudjuk megvédeni bolygónkat,és hogyan egyesüljünk a természettel...aztán úgy voltunk,hogy az egyesülést egymáson gyakoroljuk,és utána jó volt piszkálni az oldalát, amitől tökre megdicsőült  feje lett. Na jó volt minden.

Egy nap amikor szerda volt, és elment harcolni megjelent a volt ágymelegítőm..Tamás..éppen főzni készültem, mikor bejött,és nekidölt az ajtófélfának..

-Hello Cicám...inditott,és közben hátradobta a frufruját. Ez zavart, meg az egész ember

-Barni nincs itthon-közöltem vele,majd a késsel mintát vágtam a padlizsánba

-Hozzád jöttem..nézd hoztam neked ajándékot..és elővette..a dobozt.

-Nézd csak..ez egy nyaklánc..a tiéd lehet..ha akarod...

Most ezt komoly...néztem rá..itt áll a dobozával, azöldes szemeivel, a kócos hajával..én meg egyedül..a férjem nincs otthon..és itt a kés is..és a konyhapult..

Elfogadtam a nyakláncot. aztán adtam vacsorát neki.

Támogatók

Én is voltam diáklány. Fiatal, naív..na az pont nem,de jártam oldaltarisznyával az előadásokra,és álltam a villamos megállóban tél idején miniszoknyában. Fiatal voltam. És akkor megkeresett egy ember,hogy kísérjem el vacsorázni,üzleti vacsorázni. Lenyeltem ami a számban volt,és megkérdeztem,hogy mégis mit csinálnék ott,miközben ő üzletileg vacsorál. 

-Hát ott vagy, szépen nézel,és ezzel elősegíted a sikerem.

Ruhát is kapsz, elmegyek érted,és ha jó leszel, akkor még elviszlek így vacsorázni.

 

 

 

örök szerelmem a barnabástomika

visszatértünk a nászútról..ó azok a régi oszlopok az antik földeken..és persze..azok a kezek...meg azok a szemek..fura volt a frissen szerzett uramat napozni látni..persze most is ügyelt a természet Gaiaasszony egyensúlyára..és sehogy sem tudtam rávenni,hogy egyen velem bárányt..helyette bariszemekkel nézett rám. De azért jó volt.

aztán hazamentünk,és megint munkába álltam...a cégnél,ahogy barni volt a főnők,aki a férjem volt,de ennek ott semmi jelét nem mutatta, nem kivételezett velem.így éltünk..ketten meg a Tomika hétvégén..minden Vasárnap nálunk ebédelt...krumplit és húst..Barninak külön főztem..

szeplők

Azt mondtad,hogy a szeplőim miatt voltál velem. Hogy csípted a szeplőim,meg az anyajegyeim,főleg azt a kis pontot a csípőmnél. Az első randira lesminkeltem a szeplőim,aztán ébredéskor szembesülhettél velük,és kijelentetted,hogy többé ne merjem őket eltakarni. soha semmivel. Unalmas napokon azzal szórakoztáél,hogy megszámolod őket..én meg mondtam,hogy az hosszú lesz. Ráérek-felelted.

Tehát néztük egymást. Te a szeplőim,én meg a szempilláid. Vagy csavargattad a hajam,vagy én turkáltam a te hajadban. Vagy csiklandoztál,mire én visítoztam,mire jobban csiklandoztál. vagy kaligráfiáztam a hátadon,és néha csak megtaláltam rajtad a legkényelmesebb pontot. 

Hétvégente meg elvittél sétálni,belefűzted a karod az enyémbe,és végigcipeltél a téren,majd leültettél egy kávézóban,és megrendelted a kapucsínót,magadnak egy feketét,és mereven bámultál,aztán kéjesen mosolyogtál,aztán mondtad,hogy ideje mennünk. 

süti beállítások módosítása