Veszek neked egy állatot-szólt barni miután hazajöttünk a fahéj túrából-hogy tudd gyakorolni a gyereknevelést és gondoskodást. Egy kutyára vagy egy macskára gondoltam..esetleg egy nyúl,végső esetben egy tenegerimalac.

-Én már rendeltem egy pitont-vágtam közbe,és megkavartam a kurkumás vöröslencsét

-De miért pont egy pitont?-értetlenkedett Barni...

- Sajnos a fekete mamba már elfogyott-feleltem,és szecsuáni borsot kevertem az ételbe.

-És hol fogjuk tartani???

-Szerintem el fog férni, elég nagy ez a ház-nyugtattam meg.

És megérkezett a piton,akinek a Pita nevet adtam,és elhelyeztem a ház keleti felében.

Barninak onnantól már kettőnkről kellett gondoskodni,ami ellen megpróbált ellenkezni,mire megjegyeztem,hogy egy gyerek is elég sokba tud kerülni,mire azzal próbált visszavágni, hogy az nem nő több méterre. Pita egyébként filozófus lélek.

Barni aztán egy nap beállított egy kutyával..olyannal aminek lóg a füle,és barna. Úgy döntöttem Alfréd lesz a neve,bár Barni szerint szuka. Északra tettem,és kitábláztam. "Pitonoknak tilos a bemenet"

Így éltünk négyesben,aztán egyszer olvastam,hogy az Állatkert szívesen lát adományokat. Akkor megfogtam Pitát és elvittem az Állatkertbe, ahol az adománybefogadó néni el akart ájulni,és azt hebegte, hogy ők élelemre gondoltak,meg a majmoknak játékra. De azért elfogadták Pitát,aki most ott él. Alfréddal gyakran sétálunk arra.