Az örök el nem enyésző szerelem egy parkban talált rám, egy kora tavaszi délután. Akkor amikor már a tél serege messze szállt, de a nyár még készítgeti koszorúit,mikor a tavasz még csak ki-ki dugdossa lábait a harmatos fűben.
Ott ültem a padon,és szívtam magamba az eget, a finom sugarakat, a madarak dalát.
Egy férfi közeledett az ösvényen..sokan mentek azon az ösvényen,de kevesen álltak meg,hogy elmerüljenek benne.
-Sohasem láttam nálad szebbet-ez a mondtad hatolt bele a csendbe,és én felkaptam a fejem. Ott állt előttem világosbarna hajjal,amin ha átsüt a napfény szőkében játszik,és engem nézett zöld szemeivel.
-Köszönöm-válaszoltam
-nem csak úgy mondom, komolyan. nagyon magával ragadó vagy.-ült mellém
viszont bevallom,én nem vagyok független. de ha neked ez nem probléma, akkor nagyon boldoggá tennél, ha megismerhetnélek
tavasz volt, új élet kezdete
