Az énegyetlenemet a Nyíló Rózsák, Hervadó Nárciszok rendezvényen ismertem meg,amit a Művelődési Házban tartottak kezdetben szerény,majd a nap leszálltával élénk érdeklődés közepette. Mielőtt még bárki azt hinné,hogy az embereket a Hold mozgása vonzotta...nem. A vonzerő a Patikus Marcsi volt,akinek a nótáit játssza a helyi rádióadó. A művésznő ott állt a színpadon a függönyből vart ruhájában, és szívhezszólóan dalolt..mint egy csalogány, vagy mint egy bülbülmadár. Aztán összecsapta a bokáját..mi is összecsaptuk, mint közönség,és elkurjantotta magát,hogy nosza akkor induljon a vasút. Egymás vállába kapaszkodva vonatoztunk a sorok között,és időnként elkiáltottuk magunkat,hogy hujj! Na egy ilyen hujj volt,amikor egy mély basszus elkiáltotta magát,hogy hejj. Rögtön hátrakaptuk a fejünk,hiszen a Marcsi egyértelműen szuggerált minket a hujjra. Ám az én szívem mégis kinyílott,és úgy éreztem magam abban a tokányillatú teremben...beszivárgott az udvarról..mint amikor Hürrem meglátta Szulejmánt. Bal szememmel próbáltam keresni szívem új lakóját,de sajnos nem láttam, és Jucuska rugdalta a bokám. Node majd a tokányfőzésnél. A Polgármester Úr ünnepélyesen megkeverte,mit mi nagy tapsviharral ünnepeltünk. És akkor megint meghallottam az énoroszlánom hangját.

- Kevés ebben az Erős Pista, hogy az a..