Forró júniusi délután volt amikor randevúra mentem. Otthon kisminkeltem magam,és felvettem a legjobb ruhám,hogy aztán cicifix nélkül induljak útnak,miközben a szél simogatta a combom,és emelgette a ruhám alját,mire az útépítők oda füttyentettek, amit elszálló mosollyal nyugtáztam. Ernő már várt rám a szűk farmerjében,és a bő zakójában amitől eléggé Gucci volt. Én szeretem ha valami Guccis. Ernő az volt,sőt még hellyel is kínált,amit én elfogadtam,és hamar feltettem a bal lábam az asztalra,mint Marlene. Ernő erre rögtön megemelte a homlokráncait,mire kissé előrehajoltam, hogy kivillanjon a villani való. Ernő szeme kiakart esni a szemgödréből,és felajánlotta, hogy menjünk fel hozzá szerepjátékozni. Abban szívesen benne voltam, otthon is van pár jelmezem, amiket néha felveszek. Múltkor nővérke jelmezben mentem a dokihoz. Ernő orvosost akart játszani. nekikezdtünk ő magára vett egy sztetoszkópot, én meg a folyosón várakoztam a nővérruhámban és vártam hogy Ernő csengessen,és mikor felcsendült beléptem,és kigomboltam a ruhám,aztán ráfeküdtem az asztalra,mire Ernő meghallgatta a szivem. Aztán mondta,hogy jöjjek be újra,de most gyorsabban. Végül hatodikra eltaláltam a megfelelő tempót. De Ernő akkor már mélyen aludt. Mindegy, hamar zsebre vágtam pár zabfalatot,aztán hazamentem,és összedobtam egy bolognait