A padlón ültem mezítláb és olvastam.....vagyis valójában a tányérokat mosogattam el amiket otthagyott mielőtt elszáguldott volna a munkahelyére. Néha utáltam ahogyan vezetett,ahogy az orrára tolta a trendin divatos napszemüveget,és ahogy közben játszotta az agyát, bár azt szinte mindig,hogy aztán elővegye a kismacskás nézést...vagy hátulról átkaroljon végigtaperoljon.....vagy elővegye a főzési tudományát ami a bolognainál megállt,és várja a...igen azt várja. és akkor eszembe jutott hogy a családos ember vagyok..hogy ő sosem csinált ilyet. ő csak megváltozott, mert amikor megjött akkor komoly volt, vasalt inggel, hogy aztán pár perc múlva már összegyürjön mindent...bár a gyűrésben az újdonsült is ott volt...sőt ki sem vasalta csak fellógatta....hogy odafeküdjön mellém,és utána néztük a plafont..én gondolkodtam a jövőn..ő szerintem a pókot nézte...hogy aztán összevesszünk egyre gyakrabban....lángolás volt, elégett minden. aztán újrakezdtük az egészet.

Igazából nem tudtam miért kedveltem...a házasférfinál tudtam...hisz ő az ideálom  volt a zöld szemeivel a világosbarna hajával meg azzal a mosollyal amivel bármit ellehet adni...és akkor jön ez a szertelen mindent széthányó és én elvesztem a maradék józanságom.....aztán elpakoltam a tányérokat és vártam rá,és befutott ledobta a felsőjét átugrotta a kanapét és szétszedtük a katalóguslakást és így lett reggel