asikerutjain

asikerutjain

Hétköznapi napok

2019. november 17. - PeniValdes

Némán, lélegzet visszafojtva ültem az ágy szélén, és mereven bámultam az akkoriban nagy Ő-nek hittet, aki teljesen belemerült a nagyon fontos beszélgetésbe a telefonjával...legalábbis mielött elkezdte volna rám nézett, és szuggesztíven mondta, hogy most neki dolgoznia kell, és lehetőség szerint ne vonjam el a figyelmét, mire én lenyeltem számban tartott tojást, és ártatlan szemmel nézve kérdeztem, hogy mégis hogy..és mivel, de a válasz már nem érkezett meg, mert neki kezdett..én meg tébláboltam a lakásban, ami övé volt, és végignéztem a könyveit, amik katonás rendben hevertek a polcokon...a percek órákká váltak, türelmem lassan fogyott, és próbáltam kihasználni hogy az akkor nagy Ö.nek hitt egy pillanatra kiesett az elmélkedésből, és abból amit csinált,,,igazából nem tudtam mit csinál, elég volt, hogy mindig volt  mit enni, és éjjel sem fáztam, hála annak, hogy minden apró didergésemre, hátulról nekem támaszkodott, és addig dörzsölgetett, míg azt nem éreztem, hogy lassan tüzet csihol belőlem, ilyenkor aztán gyorsan megfordultam, és kezemmel határozott mozdulatot téve arrébb tessékeltem az urat. Néha eszembe jutott, hogy kipróbálhatnánk új dolgokat, mire nyitott is volt, és heves légzéssel ecsetelni kezdte, hogy őt mi is izgatja, de engem az nem izgatott, de azért meghallgattam. Ha meg ideje engedte, akkor levitt a partra, és elmesélte, hogy régen ide járt kutyát sétáltatni, mert kellett a pénz. Ilyenkor kezemet combjára tettem, és együttérzően mondtam, hogy vannak akik merészebb dolgokat is bevállalnak fiatalon, ami izgalomba hozta, és szentül meg volt győződve arról hogy magamról beszélek, én meg mivel kettesben voltunk hát nem ellenkeztem. Ami néha zavarta, mert vágyott arra hogy ellenkezzek meg éreztessem vele a hatalmat, mert hogy neki bőven elég hogy munka közben irányítani kell, otthon békébe vágyik, arra, hogy fejét ölembe hajtsa, és én a kezeimmel nyugtassam fáradt férfi lelkét..hát nyugtattam és meghallgattam azt amit nem értettem, de neki fontos volt, és közben azon tünödtem hogy az állán mi az a pont. Aztán enni vitt, rendelt nekem is, és az asztal alatt félkezével jelezte az esti programot, majd hogy tervét erősítse, fülembe is mondta, én meg lassan megrágtam a brokkolit a tésztán. S mikor álomba szenderült, és betakartam mert mindig lerúgta elsuttogtam, hogy mennyire szeretem, és boldog vagyok vele. És másnap kezdtük újra

A bejegyzés trackback címe:

https://asikerutjain.blog.hu/api/trackback/id/tr8015310684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2020.02.22. 08:10:12

Hétközna PINA pok. Észrevettem ám!!!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2020.02.23. 00:31:49

@Lorrh: na végre valaki észrevette az elrejtett rejtvényt!
süti beállítások módosítása