Azokba szerettem bele..abba a két kékségbe. nem nefelejcs,ég, vagy tengerkék volt..inkább mint egy csodás ajándék..volt benne világos,sötét, mély, és felszínes. reggel mindig korábban keltem és várakozva vártam, hogy kinyissa a legszebb szemet a világon. Volt,hogy csak néztem..belemerültem. aztán zavarba jöttem. elpirultam,és úgy pilláztam rá. Azok a szemek egyszerre voltak ártatlanok,és mocskosak..legszívesebben minden nap a falhoz nyomtam volna,és a fogaimmal téptm volna le róla az inget.......
a szem a lélek tükre,és én belenézhettem abba a lélekbe minden éjjel. aztán reggel, aztán délben..
