asikerutjain

asikerutjain

nyári élményeim

2018. augusztus 20. - PeniValdes

Nyáron mindig történik valami..mindenkivel..velem meg főleg. Szép napsütéses nap volt, talán túlságosan is napsütéses,és a fűszálak elaszódva várták már a hűs esőt,és én is vágytam a víz ölelésére, így elindultam a strandra vállamon a nagy piros táskával amibe beleszórtam a naptejet, az újságot, tollasszettet, a fürdőruhát, a lepedőt. És így jutottam el a fürdő bejáratához,ahol hosszú sorú tömeg állt. Sokan voltak..ez zavart mert amikor én megyek a strandra akkor kevesen vannak, igaz én akkor megyek mikor kissé hűvösebb van,és így enyém lehet az egész medence. De most annyian voltak..hogy sokan. na végülis bejutottam, átöltöztem a feliratos fürdőrucimba és kivonultam a medencékhez,majd belesétáltam és nekikezdtem az úszásnak...hason, háton, oldalt. és akkor jöttem rá,hogy igen minden egyes strandon kell lennie egy nagyobb darab kopasz alaknak, aki vagy a családjával jön vagy az oldalbordájával egy jól formázott nővel, vagy kevésbé jól formázottal. na lényeg a lényeg. Ez a kopasz is leült a napozóágyra,és onnan felügyelte az eseményeket,és időnkét bekente naptejjel szigorúan csak a mellkasát..élete párja közben óvatosan mártogatta lábfejét a vízbe,és ez hideg kiáltásokkal kísérte kísérleteit. Én közben kimásztam a vízből,és elbattyogtam a fűre...Rolika mondta is egyszer hogy azért szeret velem együtt strandolni mert én nem kifutónak használom hanem látszik rajtam,hogy tényleg élvezem. Gondoltam hogy hogyne élvezném..sajnos most Rolika nem volt velem, pedig futhattunk volna a homokban..na sebaj. Gondoltam levezetésnek elmegyek rollerezni a sportboltba..így is tettem, nagyben rollerezem, érzem magamban az energiát mikor leszólít egy túlkoros,hogy milyen csinosnak tetszik lenni..az a anyád futott végig rajtam az ötlet,és rollereztem tovább. Rolika is szeret rollerezni

Nincsen férfi fekete trikó nélkül

Pistát, aki fekete trikót hordott és minden képen morcosan nézett a kamerába,és előszeretettel szelfizett a zugkondiban miután leedzette magát, nos ezt a Pistát az interneten ismertem meg, pedig nem akartam, én akkor éppen régi sulistársam babaképeit csekkoltam,és írtam kommentben,hogy de cukker..amikor Pista akit akkor még nem ismertem küldött egy szétnyíló szivet és egy üzenetet,hogy szia jól nézel ki...erről eszembe jutott hogy pár hónapja írt egy másik fickó,hogy helloka jó a segged..amit nem értettem mert persze hogy jó a seggem,de az egyik képen sem látszik..na most mikor ezt közöltem vele..akkor letiltott. szerencsére Pista nem volt ilyen, mert ő a válaszomra,hogy szia küldött magáról egy alsógatyás képet..így kezdődött, és folytatódott. Aztán küldött még képeket amiken fekete izomtrikóban volt és vietnami papucsban,és minden képén szerepelt valamelyik haverja hasonló felállásban. Pistával kapcsoltunk megmaradt a lírai költészet birodalmában és plkátói maradt örökre. Úgyhogy volt bőven szabadidőm és vártam a zeb ránál mikor valaki megszólított..szijjja na megismersz? mire én mégsem lehettem őszinte és nem mondhattam hogy bocs de nem tudom kinek vagy a borja,hanem inkább bólogattam, mert tudtam,hogy elmondja mégis ki ő és nekem mi közöm hozzá..így is lett.

Na én vagyok az a Gyuszkó...s akkor bevillant..a gyuszkó aki a diákmunkaszövetkezetnél dolgozott,és magát mentorként hirdette,és a tanulók hóna alá nyúlva egyengette a saját útját,és most itt állt izzadtam az inge ráfeszülve....és akkor bevillant Robert is,akivel akkor találkoztam amikor a helyi óriásvállalatnál voltam diákmunkás,és a raktárban pakoltam,meg a postára vittem a leveleket..és Róbert a jogi részleg állócsillaga felfigyelt tini bájaim virágaira...aztán le is szakította ezeket a virágokat,de virágot sosem vett, inkább kéretlen masszásban részesített vagy csettingetett amikor elhaladtam mellette. És akkor a szájukra vettek a többiek,és én lettem az aktuális ribanc,aki mindenkivel csinálta és mindenhol. ami persze nem volt igaz mert én csak Róberttel voltam úgy együtt,és Márknak aki a számokkal zsonglörködött csak az ölébe ültem,mert ne4m volt máshol hely.

a fekete selyem meg a fehér rózsa

" Az olaj lassan végigfolyt Helena testén,miközben Javier ujjai Lisa testén játszottak..."

ja az olaj gondoltam, meg a Javier ujjai..még azok is. Komolyan ki ír ekkora baromságot egy könyvben..Fekete selyem álarc ez a címe..a szokásos történet az izmosan kigyúrt kockahas főnökről aki a tárgyalóteremben felcsinálja a szende szűz gyakornokot..vagy az elhanyagolt feleséget..vagy mindkettőt....a hátsó boritón a szerző képe, kerek holdvilág..plus size idomok..valamiért ezeket a könyveket sosem Adriana Lima hasonmások írják..ez pl azelőtt elmondása alapján egy postán dolgozott, valahol kajágszörcsögröcsögén, mikor jött az ihlet a Javierről..

Kidugtam a lábam a kádból, amit teletöltöttem meleg vizzel és beleöntöttem az orgonás füdősóból is,úgyhogy május illat volt ami keveredett a rózsák illatával..hatalmas hófehér rózsacsokor díszelgett a nappaliban. az enyém volt..a csokor..a nappali Eriké, akiben a nevével ellentétben semmi viking nem volt, se szakáll, se hidegen fénylő kék szemek, se vörös haj, se szőkeség. Erik ugyanis sötétbarna hajú volt egészségesen lesült barna szemmel,és a könyvesboltban ismerkedtünk meg..ahol igen éppen a fekete selymet olvastam,és Erik megjegyezte hogy ő egy temetkezési vállalatra asszociálna a címről, meg adjam meg a számom mert esetleg elvinne vacsorázni....amit összekötöttünk a reggelivel is,és mire magamhoz tértem már ott feküdtem a kádjában és ezt a hülye softpornót olvasom és rózsákat kapok,pedig én csak parizerért indultam

A Péntek 13

Aznap ahogy egyébként is szoktam a nappaliban várakoztam. A kanapén ültem ami világosszínű volt, tudjátok amire a reklámokban mindig ráöntik a vörösbort vagy a tokányt, majd valami csodaszerrel olyan lesz mint újkorában....én nem kockáztattam volna meg semmi öntést. Tehát ott ültem és vártam az emberem. És közben szólt az óra tik-tak,és akkor megjött egy szatyorral a kezébe. Éles elmém rögtön látta hogy itt valami rejtély húzodik, mert amikor elment még szatyor nélkül volt,és biztos nem vásárolt be mert az tegnap történt.

-Hoztam neked meglepetést-kezdte és leült mellém. Én nem lepődtem meg, mert időnként mindig hozott valamit, mint valami húsvéti nyúl.. karkötőt, grillcsirkét, fehérneműt...Így érdeklődve de nem eltúlozva néztem rá. Akkor belenyúlt a szatyrába és elővett..egy jelmezt.

-Íme a mai ajándékom- és kiterítette a kanapéra a nővérruhát és várakozva és izgatottan nézett..

-Akkor én ezt most vegyem fel-néztem rá szememben kíváncsian de idegenkedve...

-Aha..Meg kéne vizsgálnod és már tolta is le a nadrágját és feküdt a kanapéra..

És most elviszlek vacsorázni-mondta egy szombat este mikor éppen a tévét bámultam, miközben ő a szőnyegen hevert és engem is próbált rávenni kézmozdulatokkal hogy feküdjek mellé. Mindenesetre felálltam és felvettem a drága de kevés anyagaból álló ruhám mire azt mondta hogy öltözzek át, mert így sosem jutunk el az étterembe..bevallom nem értettem de átöltöztem elvégre az ő pénzét fogjuk költeni. Leültünk az asztalhoz és választottunk én zöldséges derelyét, aminek nem ez volt a neve de igazából ez volt, Ő meg kiválasztott egy féldisznót és azt ette, majd amikor a felénél járt bepróbálkozott értsd a lábával elkezdett nyúlkálni..és szemét a malacról az én vállamra helyezte..És én akkor villám letettem, ittam egy kortyot,majd ennyit mondtam..

-ha nem hagyod abba akkor belédvágom ezt a villát-és erre Ő elmosolyodott,és azt felelte hogy Rólam bármit el tud képzelni.

Aztán együtt elmentünk a mosdóba

Történetem

Felültem az ágyban és nekidöltem a falnak, megint házasságot törtem a zöldszeművel, és bevallom  élveztem..élveztem a figyelmét, élveztem ahogy lebegtünk valami meghatározhatatlanba és élveztem minden mocskát...az összegyűrt lepedőt, a hangokat a látványt...és nem bántam semmit,mert nem volt mit. Akkor már egy hónapja csináltuk..szinte mindennap...aztán csak feküdtünk egymás mellett,és a nap glóriát rajzolt köré és kint szóltak a madarak. Igazi volt minden...akkor felálltam magamra tekertem a plédet és kimentem az erkélyre és belebámultam a csillagokba...aztán hazamentünk..ültem a buszon a fehér blúzomba és azon tűnődtem hogy vajon ez e az igaz szerelem...a legnagyobb.. ami lehet nem lesz örök de mégis..szerettem a kezét..amin akkor sosem volt ott a gyűrű, szerettem mert volt benne valami puhaság..és szerettem mert úgy ért hozzám hogy az jó  volt..a legjobb...volt hogy felhívtam este..éjjel írtunk egymásnak..vettem a kedvéért piros csipkés szetett..képet küldtem róla mikor dolgozott és vihogtam amikor visszaírt....elragadónak látott és én kibontottam a hajam megnyaltam a szám szélét és övé lettem..sokszor..aztán hazamentem és egyedül hevertem le aludni. aztán másnap mikor a legkomolyabban voltam, akkor telefonált hogy reggel is rámgondolt..úgy....és újraindult minden.

A történetem

A padlón ültem mezítláb és olvastam.....vagyis valójában a tányérokat mosogattam el amiket otthagyott mielőtt elszáguldott volna a munkahelyére. Néha utáltam ahogyan vezetett,ahogy az orrára tolta a trendin divatos napszemüveget,és ahogy közben játszotta az agyát, bár azt szinte mindig,hogy aztán elővegye a kismacskás nézést...vagy hátulról átkaroljon végigtaperoljon.....vagy elővegye a főzési tudományát ami a bolognainál megállt,és várja a...igen azt várja. és akkor eszembe jutott hogy a családos ember vagyok..hogy ő sosem csinált ilyet. ő csak megváltozott, mert amikor megjött akkor komoly volt, vasalt inggel, hogy aztán pár perc múlva már összegyürjön mindent...bár a gyűrésben az újdonsült is ott volt...sőt ki sem vasalta csak fellógatta....hogy odafeküdjön mellém,és utána néztük a plafont..én gondolkodtam a jövőn..ő szerintem a pókot nézte...hogy aztán összevesszünk egyre gyakrabban....lángolás volt, elégett minden. aztán újrakezdtük az egészet.

Igazából nem tudtam miért kedveltem...a házasférfinál tudtam...hisz ő az ideálom  volt a zöld szemeivel a világosbarna hajával meg azzal a mosollyal amivel bármit ellehet adni...és akkor jön ez a szertelen mindent széthányó és én elvesztem a maradék józanságom.....aztán elpakoltam a tányérokat és vártam rá,és befutott ledobta a felsőjét átugrotta a kanapét és szétszedtük a katalóguslakást és így lett reggel

A történetem-semmitmondó kis kalandok

Rá kellett jönnünk hogy minden vonzalmunk ellenére a kettőnk kapcsolata halálra van ítélve mert valahol mélyen mégsem illünk igazán egymáshoz és ezen nem segít az sem hogy gyakran sikáljuk fényesre a konyhapultot....úgyhogy ott álltam újra egyedül..persze nem sokáig hisz nő voltam és fiatal, és akadt jelentkező, akikkel elmentem ide és oda is,és hallgattam őket itt is és ott is,és közben lemondtam már arról,hogy lesz egyszer egy párom...és akkor találkoztam a herceggel...nem mintha valaha is hittem volna a mesékben és a benne lévő hercegben,de amikor megláttam rögtön az volt azelső gondolatom,hogy hát ez tisztára olyan mint egy Disney herceg..vagy Enrique Islesias kék szemmel...roppant szép ember volt és szerintem ma is az. úgyhogy kibontottam a hajam megráztam hátradobtam majd elsétáltam előtte..négyszer..mire megszólított..és akkor megtaláltam azt akivel örökkön-örökké...jobb ember lettem....és mire magamhoz tértem már a sötét éjszakában ültünk egymás mellett és huhogtak a baglyok....vagy amikor a szivárvány alatt megfogta a combom..na az is romantikus volt..vagy amikor együtt slagoztunk....de a legszebb mégiscsak az volt amikor együtt aludtunk.....vagyis a végén aludtunk mert előtte filmeztünk az ágyban. és én leöntöttem levessel a lepedőt, mert annyira csikizett..és akkor jöttem rá,hogy végre megvan

A történetem valahonnan

Azután voltak olyan reggelek amikor vele..vagyis inkább nála ébredtem..mert mikor én kinyitottam csipától ragadós szemem, ő már rég a telefonját vagy a gépét macerálta...persze meztelen....és ilyenkor minden próbálkozásra süket volt...

ne haragudj drágám de dolgoznom kell..merült bele a munkájába

egyébként te mivel is foglalkozol-húzodtam közelebb..

erre letette munkáját felvette az énnagyonfontosembervagyok arckifejezést és elmagyarázta kiemelve önön fontosságát..és én áhitatosan hallgattam amitől viszont zavarba jött és becsukta a szemét.....aztán rámnézett,és mondta hogy teljesen ki van tőlem..hogy az őrületbe kergetem..mire én mégjobban húzni kezdtem az agyát....és végül az ölembe hajtotta a fejét..meg hasonlók...csak aztán megjelentek az első repedések az álomban amik végül porrá zúztak mindent...és fájdalmas volt rájönni hogy hiába érezzük a másikat őrülten vonzónak...vagyis akkor úgy hittem én vagyok az aki jobban érez..hogy aztán rájöjjek hogy ez a külsejére oly hiú fickó elviselte minden daccom, nyávogásom...egyébként őrülten hiú volt...főleg a felsőtestére amit gondterhelt arccal nézett aztán vigyorgott magára majd oldalról is megcsinálta ugyanezt,és módszeresen vágta le a legkisebb zsírt is a húsról,de a palacsintát sok nutellával ette...aztán vége lett az egésznek

A történetem---találkozás a Nagyővel..az elsővel

tehát ott álltam,vagyis hevertem a strandon férfi nélkül, de legalább a bícsbádim megvolt,nem mintha bármikor elveszett volna..úgyhogy lángosoztam, meg fesztiváloztam...így ment el a nyár, az aratás..

és eljött az ősz, és lehullottak a levelek, és a madarak azt csinálták amit szoktak,és akkort november végén...akkor találkoztam Ővele egy kávé mellett..na jó én forrócsokiztam,és lenyaltam a kanalat,ami eddig bejött..ő kávézott hosszan elnyujtva,aztán rámnézett a hirtelenbarna szemeivel és elnevette magát, és erre megjelentek azok az átkozott gödröcskék az arcán meg apró ráncok aztán beletúrt a hajába,amit később lenyírt,hogy én nem tudjam piszkálni,aztán közölte,hogy ő manager,mire én szívemhez kapva elaléltam..na jó nem..megvontam a vállam..és beleszerettem..aztán haragudtam rá..utáltam..hogy aztán megint..igazából olyan volt mint egy vihar amit egyszerre félsz és imádsz. és mikor mondta hogy jó akkor ma este összedob nekem valamit, és elkezdte a zöldségeket pucolni félmeztelen és én nézhettem akkor volt a legjobb. Vagy amikor elmentünk együtt fürödni....és futkároztunk a homokban aztán pancsoltunk. Olyan volt mint az örökkévalóság..a lebegés egy nagy fagyiban...és akkor kijelenti hogy szeretne rólam képeket csinálni..természetesen aktfotókat..és majd ő is meztelen lesz..és én akkor azt gondoltam,hogy ez is csak a te fejedből pattanhat ki.

 

A történetem a végén

Egy idő után persze kezdett elegem lenni a parkokban történő és a szobákban végződő találkákból aminek a végén sosem volt közös plafonnézéses tervezgetés a jövőbeli gyermekeink nevéről és óvodai jeléről,és ez nehéz volt mert szilárd meggyőződésem volt,hogy kifejezetten szép gyermekeink születnének...nem voltak nagy beszélgetések..ám akkor délután nem engedtem...

-Egyébként miért engem választottál?-kérdeztem

-Hát mert tetszel és szép vagy...és és ennyi-felelte

-Oké ezt gondoltam.....néztem rá-de mégis mim tetszik a legjobban

-Hááát a hajad..a hullámok, tök jó csavargatni...aztán az orrod...meg persze a szemed...ja és a szád..azt imádom a legjobban...

ha jól meggondolom ez volt a legmélyebb beszélgetésünk...és én kezdtem többre vágyni..valódi randikra..olyanokra amikor kávézóba megyünk, színházba,és ahol nem kell senkivel sem osztozni a férfin.....és így egy szép napon nem mentem el vele..persze nehéz volt mert akkor úgy gondoltam hogy nála szebbet úgysem találok az életben..aztán rájöttem hogy ez hülyeség..

süti beállítások módosítása